A Titok – avagy az információ hatalom?

Régi módszer, hogy az információt eltitkoljuk azok elől, akiket el szeretnénk lehetetleníteni, vagy meg szeretnénk előzni. Bizonyos ideig ez akár működhet is, ha leszámítjuk az ezzel keltett frusztrációt, de érdemes végiggondolni, milyen célt szolgál ez valójában. Ettől miért lenne jobb minőségű a termék vagy a projekt, amin dolgozunk? Valóban akarunk-e romboló hatalmat adni bárki kezébe.

Az, hogy valaki a saját érdekeit és láthatóságát helyezi előtérbe, biztosan nem a közös eredményt szolgálja. Ugyanúgy, ahogy a politikában és a történelemben is, a titok mindig gyanús. A titok mögött rendszerint ármánykodások állnak, vagy olyan eltakarnivaló szándékok, amelyek napvilágra kerülve vállalhatatlanok lennének, mert szabályt vagy morált sértenek.

Ismerjük azt a mondást is, hogy ha valaki nem tud irányítani egy személyt, akkor megpróbálja a róla alkotott véleményt irányítani. Ennek elsőszámú terepe az, ha valaki háta mögött titokban beszélünk. Ilyenkor szinte biztos, hogy olyan megjegyzéseket teszünk, amelyek torzítják a megítélését, és amelyek a jelenlétében nem hangoznának el.

Persze mindez csak ott tud működni, ahol a céges kultúra teret ad az ítélkezésnek és a harmadik személyről szóló beszélgetéseknek. Ha ezek nem kapnak reakciót, akkor gyorsan elhalnak.

Előfordul az is, hogy valaki nem rossz szándékkal fogalmaz meg véleményt, csak véletlenül elragadtatja magát — ilyenkor egy csendes témaváltás is lehet finom figyelmeztetés.

Nagy kérdés mindig: mi az, amit a munkahelyen titokban teszünk? Mi az, amit munkaidőben csinálok, és titkolni kell mások előtt? Miért vannak még mindig olyan naptárbeállítások, ahol nem látjuk egymás elfoglaltságait a kifizetett munkaidőben?

Milyen megbeszélések zajlanak úgy, hogy a csapat — amely ugyanazon az ügyön dolgozik, és elvileg együttműködik — nem hallhatja őket? Persze hatékonyabb lehet egy kisebb körben beszélgetni, de ez nem jelent titkokat. Ezeket a beszélgetéseket előre is lehet egyeztetni, utólag pedig beszámolni az eredményről.

Ott, ahol a saját identitás fontosabb, mint az értékek közös megteremtése, természetes, hogy felértékelődnek a pozíciók, a hierarchia, a könyöklés és az előrejutás. Ilyenkor az egyetlen, ami számít: a verseny. A félelemben lévő egók pedig úgy próbálnak előnyhöz jutni, hogy nem mondanak el bizonyos terveket, információkat.

Ilyen bujkálós üzemmódban fontosnak tűnni előrébb való, mint valóban fontosnak lenni és mérhető értéket alkotni. Attól függ ez is, hogy a szervezet mit értékel..

A vezetők gyakran azért érzik magukat fontosnak, mert olyan információk birtokában vannak, amelyeket mások „nem érthetnek meg”. Pedig a vezetőség elsősorban felelősséget és példamutatást jelent. Példát mutatni pedig csak nyíltan lehet. A jó hadvezér sem bújik el a bokorba, amikor jön a csata — hanem a csapata előtt megy.

Úgyhogy gondold meg: ha nem tudsz nyíltan játszani, milyen benyomást keltesz másokban? Hogyan bízhat meg benned bárki, ha titkolózol, vagy másokról negatívan beszélsz a hátuk mögött?

Sok magas vezetői és stratégiai megbeszélésen vettem részt. Rengeteg projekt- és szervezeti döntésnél ott voltam. Őszintén mondom: nagyon kevés valódi titkot láttam, amelyből baj lett volna, ha mások is tudják. Ami pedig valóban titkolni való: az valószínűleg olyan tranzakció vagy terv, amiben nem is szeretnék részt venni. 

A titkolózás nem erő, hanem félelem; a transzparencia a valódi vezetői minőség. Légy egyenes és bátor és ezt jutalmazd a környezetedben is.