Napsugaras, madárfüttyös csodaszép reggelt mindenkinek!

Akiken átragyog a küldetés...

Egészségügy, nem-a-magán vonal. Nyomor, várakozás, méltatlanság. Kánikula, pénztelenség, frusztráció. Goromba recepciósok, kapkodó és megkeményedett orvosok... Napokig foglalt telefonvonal, 6 hónapra később kapott foglalások. Még több várakozás, izzadság és klór szag, a váróban elgyötört arcok fájdalmas titkaikkal és félelmeikkel. Vérvétel, mri, háziorvos, megint vérvétel, beutaló, időpont, vizsgálat, kontroll …

A rendszerből kirajzolódik valaki. Asszisztens, gyorsmenésű, gyors észjárású, okos, komoly és alapos. Mindenre és mindenkire figyel. Kedves. Megadja a számát, iphone-ja van. Onnan tudom mert amikor írok neki, látom, hogy azonnal elolvasta, már írja is a választ. Elképzelem, ahogy kiszáll a liftből, odaszól pár beteghez, közben a fülhallgatóján a doktor urat tárcsázza, képernyőjén megnyitva a naptár. Lehuppan a gép elé, leszervez 8 vizsgálatot, kiküldi az időpont emlékeztetőket, rohan tovább. Valaki túl sápadt a váróban, karon fogja, bevezeti egy külön szobába és ágyat kínál neki. Vizet nem ihat, műtétre vár. Nedves kendővel letörli a verejtéket, hangja kedves, határozott, nem pánikol, a maszk felőli meleg tekintet bátorító. A tekintet nem siet. Ott van a pillanatban a beteggel, rá figyel. Megkérdi mi az a könyv, amit a váróban kiejtett a kezéből, mert szeret olvasni. A kislánya csendben ül a sarokban, jól nevelten rajzol, néha kirohan behívni egy beteget, próbál segíteni a zűrzavarban. Reggel 5:30 ra jöttek, nyári szünet van, nem tudta megoldani…

És már kapom is az i-message választ. “Ne aggódjon, megoldottuk, jövő héten várjuk szeretettel, gyűjtse össze az összes kérdését. Üdv” az angyal

Nyelviskola. Foglalkozása nyelvtanár. Kommunikációs tréningeket tart, beszédközpontosat. Beszélgetéseket vezet, bárkinek bárkivel. Aki arra jár. Diák, munkakereső, külföldre házasodó, miniszter, rákbeteg, rocksztár és hivatalnok. A tudásszint, a származás, a társadalmi és élethelyzet nem számít. Mindenki egyforma, tanulni szeretne, kíváncsiak, nyitottak. Elfogadóak és elfogadottak vagyunk. Szinesek. Legalább is abban a két órában. Közéleti témákat hoz, mindannyiunk ebben él, csak máshogy, követjük a tévében, ezekről beszél a város. Csak mi most idegen nyelven. Nem baj, ha dadogsz, ha ő-zöl, ha keresed a szavakat, megvárjuk. Minket az érdekel, amit mondasz. Minket érdekel, amit mondasz. Mert minden gondolat és vélemény érdekes és egyedülálló a saját kontextusában. Mögé kérdezünk. Érvelni tanulunk, gondolkodni, vitatkozni. Nyitottnak, türelmesnek lenni, tiszteletben tartani egymás véleményét, tabukat megnevezni, elfogadni. Egy idő után nem veszed észre, hogy nem a saját anyanyelveden beszélsz. “First continuously, then perfectly”. Élvezed, hogy beszélhetsz, hogy hallgathatsz. Hogy része lehetsz annak, ami világunkból olyan fájdalmasan kiveszett. A végén sajnálom, hogy ez egy idegen nyelv, amin képesek vagyunk tartalmasan beszélgetni. És nagyon-nagyon hálás vagyok neki, hogy olyan töretlen és inspiráló kitartással azt tanítja, amit. A kommunikációt.

Belvárosi CBA. VII. kerület, a környéken lakók nem a városunk gazdag rétegéhez tartoznak. Szürke, gyakran koszos utcák, utcákon zajongók. Az üzletet alig lehet észrevenni az utcafrontról. Régi, kopott, múltat idéző tábla, a kirakat leragasztva.

Feltűnik, hogy a boltban dolgozók legtöbbje a társadalmunkban diszkriminált rétegekből való. Itt vállalhatják a tetkót, pearcing-et, stílusukat, identitásukat. De a tisztaság és jómodor közös. Mindenki a vevőkért van, segítőkészek, gyorsak, profik. Meglepően flottul megy minden. A sajtos pultnál állok, idős, totyogó nénit a bevásárlókocsival magam elé engedem. Egy zeller gumót szorongat, a pultra teszi. “Nekem ez drága, és amúgy is csak negyedét raknám a levesbe”.

A pultos a pénztárba tekint. Felnyírt hajú, fiatal srác van a kasszánál. Ő a főnök, de itt mindenki mindent csinál. A fiú csendesen bólint, a sajtos felnegyedeli a gumót. Hallom ahogy valaki megkérdezi, kóstolták e már a halkonzervet, olcsó de nem ismeri milyen. Keresnek valakit a csapatból, aki már evett olyat. Neki ízlett.

Én is eljutok a fizetéshez. “Örültek a szlovén barátok, akiknek múltkor Dunakavicsot és Balatonszeletet kerestünk?” “Persze, jó ötlet volt, úgy tűnik” “Hallottam, hogy csomagoltok, gyűjtöttünk neked papírdobozokat. Elviszed most?” Itt már meghatódok. Valaki kihozza nekem az előre összekötegelt csomagot. Kilépek az utcára, eleredt az eső. El fog ázni, tétovázok. Egy kéz megkopogtatja a vállam. Egy esernyőt nyújtanak ki az ajtón. “ De legközelebb hozd ám vissza!”

Valahol van egy ilyen sarki CBA…

Jókedvű fodrász, akinél garantáltan nevetni is tudsz 3 órán át és mindig olyan, mintha egy régi barátnőddel trécselnétek. Amikor bejelenti, hogy elköltözik, szívem összeszorul. Az életem része volt, de eddig olyan természetesnek vettem. Kötődöm. És ott van a pilates edző, munka után tartja az alkalmakat, napi 10 órázik. Belülről is szép, nem csak a teste. Frissessége, harmóniája, lendülete, profizmusa és jelenléte folyamatos, éveken át minden alkalalommal. Biztos vagyok benne, hogy az óráin nem csak a mozgás tölt fel.

Nyirkos, szürke idő, kora reggel. Sokáig zötykölődtem a dugóban a külső kerületi kis irodába. Nincs kedvem a naphoz, bekapcsolom a gépem. Megnyitom a tegnap elkészült anyagot, hogy küldés előtt még egy utolsó pillantást vessek rá “friss szemmel”. Már amennyire friss ilyenkor az ember. Már többen az asztaluknál ülnek, páran a konyhában kávéznak. Nyílik az ajtó. A főnök. Kis cég, tulajdonos is. “Napsugaras, madárfüttyös csodaszép reggelt mindenkinek!” Lerázza az esernyőjét, felkapcsolja a villanyt. Barna arcáról, barátságos szeméből, mosolyán át tényleg melegség és fény árad. Őszinte, mindig ilyen. “Hogy sikerült tegnap a bölcsis évzáró?” “És neked milyen jól áll az új monitorod” “Elhoztátok a kocsit a szervízből? Végre, gondolom, megkönnyebültetek, bár még maradhatott volna nálatok az enyém” “Olvastam este, hogy kész lettél a doksival. Látod, pedig mennyire féltél, nagyon jó lett! Biztos vagyok benne, hogy az ügyfél is elégedett lesz vele” Az én mosolyom is őszinte, biccentek. Aztán eltűnik a konyhában, hogy a kávézókat is köszöntse, én pedig büszkén, lelkesedéssel nyomom meg az entert az emailen.

Történetem szereplői valós személyek. Folytasd a sort...